Edith Piaf

Edith Piaf

Edith Piaf ezer arca - nemzetközi projekt a párizsi kis verébről

2016. augusztus 26. - P. László

Augusztus 25-én indult egy nemzetközi projekt Edith Piafról, "Les mille visages d'Édith Piaf" (Edith Piaf ezer arca) névvel. Azt még nem tudjuk mikor, de hamarosan magyar ága is lesz.

A projekt célja, hogy megismertessék az emberekkel Piaf dalait, életét világszerte. Két fiatal barát (köztük egy magyar) hozta létre. 

"Ez a projekt egy együttműködés eredményeként született, melyet barátommal, Lászlóval készítettünk. A projekt célja, hogy növelje azoknak az embereknek a számát, akik szeretik a francia művészetet, zenét és költészetet. Edith nem csak egy énekes volt, hanem zeneszerző, zenész, és költő is. Többoldalú személyisége, átlagon felüli intelligenciája, pozitívan ösztönös viselkedése, és rendkívül nyitott természete volt. Az "univerzuma" hihetetlenül széles volt. Mindig kimutatta tiszteletét, azon országok, és lakói felé, ahol dolgozott. Rengeteg ember szerette őt, nem csak a franciák. Ezért szeretnénk létrehozni egy közösséget, ahol megbecsülik fontosságát, és magát, a rendkívüli művészt, kinek tehetsége elfoglalhatná a tehetségek piramisának legfelső szintjét. De mindezek mellett, szeretnék megbecsülni őt mint nő, mint egy erős nő, aki folyamatosan szembenézett szomorú, és nehéz sorsával." - Carla Scalisi

A projekt francia nyelvű változata megtalálható a következő linken:
https://www.facebook.com/Les-mille-visages-d%C3%89dith-Piaf-1169295116463806/?fref=ts

A projekt francia logója.

A bejegyzés trackback címe:

https://edithpiaf.blog.hu/api/trackback/id/tr6311653568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása