Edith Piaf

Edith Piaf

"A szerelem himusza" - Piaf és Cerdan

2016. július 27. - P. László

"Nem bánok semmit sem" - énekelte és vallotta hánytatott élete ellenére, Párizs kis verebe, aki csaknem harminc éven át énekelt az igaz szerelemről, arról, amit sosem kapott meg. Életében sok férfival volt dolga, azonban sosem tartottak kapcsolatai sokáig. Élete szerelme, Marcel Cerdan tragikus halálába belebetegedett. Egyes életrajzírók szerint, Piafnak itt ért véget élete. Fájdalmát dalaiban énekelte ki magából, és talán ettől vált sikeres előadóvá.

Ha meghalljuk az Hymne á l'amour (A szerelem himnusza) című sanzont, sokan nem tudhatjuk, hogy kinek is szól ez a csodálatos dal. A történet 1947-ben, Amerikában kezdődött, amikor Piaf megismerkedett a világbajnok boxoló Marcel Cerdan-nal. A férfi Marokkóból származott, és egy mérkőzés miatt tartózkodott az USA-ban, egy időben Edith turnéjával. Egyik este elmentek egy étterembe, mint "két magányos francia Amerikában", és egymásba szerettek. Marcel nős ember volt, és négy fiú édesapja. 

"Marcel még akkor is velem volt, amikor énekeltem. Láttam a színpadról, hogy ott áll a színfalak mögött. Engem hallgatott. Ügyelt a függönyre. Bosszankodott, ha valaki zajt csapott. Bámulattal nézett rám."

Mindig együtt voltak, amikor tudtak, de sokszor választották szét őket a turnék, mérkőzések. Ilyenkor levelezgettek, vagy alkalmanként telefonon beszéltek. Az egyik ilyen beszélgetésnél Cerdan megemlítette, hogy hajóval megy haza, ám Piaf azt akarta repülővel jöjjön, mert az gyorsabb. Ez lett a veszte.

1949. október 28-án a repülő lezuhant az Azori szigeteknél. Amikor Edith megtudta teljesen összetört. Alkoholista lett, babonás. Magát hibáztatta szerelme haláláért, és - ahogy ő mondta - négy gyerek árvává tételéért. Asztalt táncoltatott, abban bízva, hogy szerelme újra vele lehet. Még aznap este fellépett a Versailles mulatóban, ahol összeesett a színpadon, miközben élete szerelme emlékére énekelte, a "Szerelem Himnusza" című örökzöld sanzonját:

/Összedőlhet fenn a magas ég/Leomolhat minden ami ép/Egy a fontos, hogy te szeress/Minden más csak semmiség/Örök éltet élhetnél velem/Várna ránk a kéklő végtelen/Oda fenn már nincs több problémád/Örök boldogság vár majd reánk/

 

A bejegyzés trackback címe:

https://edithpiaf.blog.hu/api/trackback/id/tr308910920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása